Egy kutatás szerint 50 éves kor felett csak ilyen kenyeret lenne szabad enni – csodás tesz az idős testtel

Amint elkezdődik az idősödés és átlépjük az 50 éves kort, elkezd megváltozni a szervezetünk is, így egyre nehezebb a jól megszokott ételekkel és életmódunkkal karban tartani a testünket. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen a kutatók rájöttek, mi segíthet ebben az életszakaszban. Ez a segítség nem más mint a vörös lencse, illetve az ebből készült kenyér.

Ahogy a társadalom idősebbé válik, egyre fontosabbá válik, hogy megfelelő módon támogatni tudjuk táplálkozással az idősödő szervezetünket. Ebből a legfontosabb mind közül az immunrendszer működésének segítése, támogatása. Egy nemrégiben publikált tudományos tanulmány egy meglepően egyszerű megoldást talált erre: a búzalisztet részben vöröslencse-liszttel helyettesítő kenyeret. Ami nemcsak táplálóbb mint a sima búzaliszttel készült változat, de az időskori immunfunkció-romlás ellen is védelmet biztosít a szervezetnek.

Ez a kenyér jobb mindegyiknél

A kutatók egy hagyományos fehér búzakenyér receptjét változtatták meg, amibe 24%-ban vöröslencse-lisztet adtak a fehér liszt mellé. Ezzel a módszerrel készült kenyér 30%-kal több fehérjét, ásványi anyagot, rostot és kétszer annyi antioxidánst tartalmazott, mint a hagyományos, fehér lisztből készült változat.
Ugyanis a vörös-lencsében található rostok nagymértékben támogatják a bélflóra egyensúlyát, amely meghatározó szerepet játszik az immunrendszer működésében. A vörös lencse továbbá kiváló forrása a lizinnek és argininnek, amelyre különösen nagy szüksége van a szervezetnek.

A cikk folytatódik, lapozz!

Oszd meg a cikket

Ajánlott cikkek