A Temut üzemeltető cég a gyanú szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alkalmazott, amellyel félrevezethette a vásárlókat. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása nyomán egyes fogyasztók akár visszatérítésre is jogosultak lehetnek.

Az online piacteret működtető vállalkozás, a Whaleco Technology Limiteddel (Whaleco) az eljárás során végig együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), az eljárást követően lemondott jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott, áll a GVH közleményében. – írja a divány.hu
„Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta” − összegezte a hatóság.
Akár az applikációban, akár a weboldalon vásároltál ebben az időszakban, pénzt kaphatsz vissza.















