Így él a Tények után Marsi Anikó: ezzel foglalkozik jelenleg

Lassan két hónapja távol van a képernyőtől Marsi Anikó, most így telnek a napjai

Már közel két hónap telt el azóta, hogy Marsi Anikó pihenőre vonult, és úgy tűnik, a felszabadult idejét egyáltalán nem tétlenkedéssel tölti.

Felújítás és családi idő a középpontban

Az áprilisi választásokat követően a TV2 két ismert műsorvezetője, Marsi Anikó és Gönczi Gábor bejelentette, hogy a hosszú és megterhelő időszak után határozatlan időre visszavonulnak a képernyőről. Bár többen úgy vélték, ez akár végleges búcsút is jelenthet, ezt sem a csatorna, sem a műsorvezetők nem erősítették meg.

A Blikknek adott interjújában Marsi Anikó arról beszélt, hogy a kamerák világától távol sem unatkozik. A klasszikus pihenés helyett férjével a balatoni házuk felújításán dolgoznak, amely jelenleg minden szabadidejét leköti.

– Tény, hogy a klasszikus láblógatós, parton heverészős nyaralásokat sosem erőltettem, mert az nem én vagyok. Volt is már rám panasz a férjemtől, hogy én szívem szerint még este tízkor is falat vakolnék, amely szenvedélyem attól, hogy több időm van rá, nem csitult, hanem erősödött. Imádom, hogy oda tudok figyelni a házikónk felújítására, sőt, amit csak tudok, mindent a két kezemmel szeretnék megoldani. Ez így sokkal lassabb, mintha profikkal csináltatnám, de hatalmas boldogság. Nagyon szeretem ezt, a favágástól kezdve a szigetelésen át a függönyfelvarrásig minden apró elemét – mesélte lelkesen.

Több idő jut a családra is

A műsorvezető azt is elárulta, hogy most végre több időt tölthet szeretteivel. Idősebb fia, Vilmos, aki Dublinban tanul az egyetemen, hazalátogatott, így a család hosszabb idő után ismét együtt lehet.

– Az elmúlt tíz évben sajnos nem tudtam ennyi időt a gyerekekkel tölteni. Most igyekszem bepótolni mindazt, ami kimaradt. Anyukám is velünk van, és talán nem kell ecsetelnem, hogy reggeltől estig süt-főz. Erről lebeszélni sem tudom, de nem is akarom, csak szeretettel veszem tudomásul, hogy végre örülhetünk egymásnak – mondta boldogan.

Egyelőre nem tudni, mikor tér vissza

Arra azonban nem tért ki, hogy tervezi-e a visszatérést a televíziózásba, illetve mikor láthatják újra a nézők a képernyőn. Így egyelőre továbbra is kérdés, mikor és milyen formában tér vissza a műsorvezető a TV2 képernyőjére.

via femina

Oszd meg a cikket

Ajánlott cikkek