A Feng Shui szerint meggazdagszik az az ember, aki ilyen szőnyeget tart a nappalijában

A Fent Shui egy ősi kínai módszer, amely nagy hatással van a modernkori lakberendezésre is. Ebből kifolyólag például a nappali közepén elhelyezett szőnyegnek is nagy jelentősége van, ugyanis a Feng Shui hagyományai szerint a gazdagság bevonzását is lehetővé teszi, amivel stabil anyagi hátteret teremthetünk.

A Fent Shui a lakásban található helyiségek mindegyikében konkrét javaslatokat fogalmaz meg, hogy hol milyen tárgyak elhelyezésével vonzható be a szerencse. A Feng Shui alkalmazásával ugyanis a pozitív energiák aktivizálhatóak, és az élet számos területére pozitív hatást gyakorolhatunk általa.

A Feng Shui és az anyagi jólét kapcsolata

A harmónia megteremtése általában a cél a legtöbb otthonban, ami leginkább a leggyakrabban használt tereiben kell, hogy meglegyen. A nappali az otthonunk egy központi része és ez az egyik olyan helyiség ahol a családtagok minőségi időt töltenek el együtt a nap bármely szakában.

Emiatt a Fent Shui szerint kimondottan fontos:

  • hogy bizonyos bútorokat, mint a kanapé vagy a fotel, ne tegyük a fal mellé, ugyanis ez meggátolja a kommunikációt.
  • emellett a bútoroknak legalább az első két lábát egy szőnyegen kell elhelyezni, mert ez a pénzügyi stabilitást teszi lehetővé.
  • javasolt szőnyeget is lerakni ebben a helyiségben, és a méret kiválasztásakor is célszerű figyelembe venni ezeket az itt felsorolt szempontokat.

Léteznek kimondottan pénzvonzó növények, a szerencsebambusz vagy a jáde növény, amelyek a Feng Shui szerint a gazdagságot és a sikert szimbolizálják, és elhelyezésük a lakásban hozzájárul ahhoz, hogy bevonzzuk azt. Ezeknek a növényeknek a legtöbb esetben pénzérmékre hasonlító, kerek levelei vannak, amelyek jólétet és a gazdagságot vonzzák.

Azonban a törött tárgyakat mindenképpen javasolt gyorsan megjavítani vagy meg kell tőlük válni, hiszen ezek a tanítás szerint negatív energiákat hordoznak és be is vonzzák. Ez legtöbbször a pénzügyekben elakadásokat idézhet elő, ezért fontos mielőbb cselekedni.

Forrás

Oszd meg a cikket

Ajánlott cikkek