
Sokan nem veszik komolyan a tüneteket
A tapasztalatok szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem veszik komolyan a tüneteket és halogatják a vizsgálatokat. Csak azt érzik, hogy „valami megváltozott és nem olyan mint régen”, viszont mégsem keresik fel orvosukat. A legtöbb ember attól tart ugyanis, hogy komoly betegséget diagnosztizálnak. Azonban azzal nem árt tisztában lenniük, hogy minél korábban derül fény a problémára, annál nagyobb az esély a hatékony kezelésre, hiszen a korai diagnózis jelentősen javítja a túlélési esélyeket.
A kezelések sokat fejlődtek
Bár a statisztikák nem erről árulkodnak, hiszen a diagnózist követő öt évben a betegek jelentős része meghal, azonban a helyzet a valóságban egyáltalán nem reménytelen. Az elmúlt időszakban a kezelések hatékonysága hatalmasat fejlődésen ment keresztül. Korszerű gyógyszerek, modern és hatékony beavatkozások és életmódbeli változtatások segítik a gyógyulást.
A szívelégtelenség nem egyik napról a másikra alakul ki, pontosan emiatt van lehetőség időben elkezdeni a kezeléseket, de ehhez az kell, hogy a tünetek tartós fennállása esetén mindenképpen forduljanak orvoshoz.















