Kitisztítja a szervezetet ez a méregtelenítő tea

A gyógynövényekből készített teakeverékek már nagyon régóta a népi gyógyászatban jelen vannak, és alkalmazzák a mai napig is. Ugyanakkor fontos tisztában lennie mindenkinek azzal, hogy az előszeretettel alkalmazott méregtelenítés fogalma nem minden esetben alátámasztott tudományosan.

Gyógynövények, amelyek használata javasolt

A különféle tisztító hatással bíró teaként ismert keverékek alapját általában vízhajtó és emésztést támogató gyógynövények adják. A csalán a nyír valamint a gyermekláncfű a népi gyógyászatban jelentős szereppel bírnak. Ugyanis a hatóanyagaik révén, például flavonoidok, szerves savak és az ásványi anyagok is hozzájárulhatnak a veseműködés normális működéséhez, aminek hatására megnövelik a kiválasztott vizelet mennyiségét.

A szakirodalom is azt írja , hogy a megfelelő folyadékbevitel önmagában is támogatni képes a szervezet természetes kiválasztó folyamatait, elsősorban a vesén keresztül. Ugyanakkor az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és más szakmai szervezetek is részt vettek ez irányú kutatásokban, azonban a jelenlegi álláspontjuk alapján a méregtelenítő hatás nem igazolható egyértelműen.

Gyakran előforduló gyógynövények a teakeverékekben

A hazai gyűjtésre vagy termesztésre alkalmas fajok közül több fajta is megtalálható ezekben a teakeverékekben. A csalán levele ugyanis kiemelkedő ásványianyag-tartalma miatt igazán közkedvelt, míg a nyírfalevél enyhe vízhajtó hatásáról ismert és alkalmazásra javasolt. A mezei zsurló szilíciumtartalma miatt kerül gyakran a keverékekbe, a borsmenta pedig kiemelkedő eredményességgel használható az emésztés segítésére.

Hazánkban fellelhetőek olyan „gyomnövények”, mint a tyúkhúr, vagy a százszorszép, amelyek nyugodtan felhasználhatóak, bár ezek alkalmazása leginkább a népi gyógyászatban kerül igazán alkalmazásra. Fontos viszont az,, hogy gyűjtéskor kizárólag csak a tiszta, szennyezésmentes területről származó növényeket gyűjtsék be, és használják fel!

Elkészítésük és felhasználásuk

A teakeverékek elkészítése során a legtöbb esetben többféle szárított vagy friss növényi részt használnak fel és kevernek össze. Elkészítésük is általában ugyanúgy javasolt, amihez 1 evőkanálnyi keveréket 2,5 dl forrásban lévő vízzel kell leönteni, majd lefedni és legalább 10 percig áztatni. Az elkészült és leszűrt tea ízesíthető citromlével vagy mézzel, azonban ezek hozzáadása inkább élvezeti, mintsem élettani szempontból meghatározó. Az a legjobb ha natur formában fogyasztjuk el!

A kúraszerű alkalmazással,például napi több csésze tea fogyasztása több héten keresztül azonban a szakértők óvatosságra intenek. Hiszen a túlzásba vitt vízhajtás elektrolit-egyensúlyi zavart is okozhat, különösen azoknál akik erre érzékenyek.

Fogyasztásuk nem mindenki számára ajánlott

Bizonyos esetekben a gyógynövényes teák alkalmazása nem javasolt, ha vesebetegség, szívproblémák vagy cukorbetegség áll fenn, ilyenkor javasolt inkább a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztás. Várandósság és szoptatás idején is javasolt inkább elkerülni a gyógynövényes tisztító kúrákat.

A hazai szakmai ajánlások ezért, minden rendszeres gyógynövény-felhasználás előtt javasolják,egy hozzáértő szakember véleményét kikérni, különösen, ha valaki állandó gyógyszeres kezelésben részesül.

Oszd meg a cikket

Ajánlott cikkek